Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

A három kedvenc Steroline rajongói videóm

2019.02.04. 09:33, Viki
Címkék: tvd videó

Úgy gondoltam, megosztok veletek három olyan rajongói alkotást kedvenc párosunkról, amik nagyon közel állnak a szívemhez. Rengeteg gyönyörű, megindító, mondhatni tökéletes zenés videó került már fel a netre, azonban vannak olyanok, amik különösen megérintették a lelkem. Olyan művek, amik megmutatják, miért ez a páros az örök kedvencem, akiket soha egy sorozatos páros sem lesz képes lekörözni.

Rush

Ha Steroline témájú videókról van szó, határozottan Sara a verhetetlen! Ő és Sharon barátnőm is mesés videókat tudnak összehozni a világ legjobb tévés szerelmespárjáról. Érdekesmód Sharon-tól most mégsem választottam videót ebbe a posztba. Pedig lenne mit, higgyétek el! Nézzetek is körül a YouTube-csatornáján. Sara-nak hatalmas kedvence ez a duó, és tavaly áprilisban gyártotta ezt a meseszép zenés videót egy megható dalra, telepakolva sírógörcsöt okozó momentumokkal. Annyira jól tud effektezni, hogy arra szavak sincsenek, és valahogy mindig megtalálja a tökéletes időzítést a leginkább passzoló jeleneteket felhasználva. Lenyűgöző!

Hold On

Szerintem most bárkit kérdeznék erről, mindenki azt mondaná, hogy Chord Overstreet-től a Hold On egy Delena szám. Már eleve azért is, mert ez szólt a páros nagy újraegyesülésekor. És igen, rájuk is remekül passzol, de nézzétek el nekem, amiért ez a dal nekem Steroline-t juttatja eszembe. Minden egyes sora illik a tragikus véget ért, ám gyönyörű szerelmi történetükre. Ez a videószerkesztő pedig pazarul illesztette össze a jeleneteik darabkáit, fantasztikus idézeteket mellékelve. Garantált a sírás, miközben nézem. Mondjuk ez részemről szinte minden Steroline videóra igaz. A legtöbb könnyeket csal a szemembe. Itt pedig külön tetszik, hogy a vége úgy lett megcsinálva, mintha a túlvilágon újra találkoznának. Igen, az én fejemben is már megfogalmazódott egy ilyen lezárás. Számomra ők igenis endgame... <3

FOREVER

A videó, ami leginkább megmutatja, miért voltak ők ketten együtt tökéletesek. Egy újabb Sara által gyártott zenés mű. És igen, valóban ez számomra a legek legje. A háttérzene is lehengerlő, a páros legfontosabb momentumai pedig egytől egyig benne vannak. Imádom az olyan videókat, amik valami csodás dalra készülnek, amiben ének is van, de bevallom, a legnagyobb hatással azok vannak rám, amik "csak" zenei alapra vannak, és inkább a párbeszédek, a monológok dominálnak benne. Mint amilyen ez a csodavideó is! Lényegében minden egyes benne lévő mondat kulcsfontosságú, Sara elképesztően precízen rakta össze a művet. És tele van párhuzamokkal, amik számomra a leglényegesebbek, ugyanis videószerkesztőként én is mindig alkalmazom őket, hogy még inkább kerek egész legyen tőlük az adott videó. Ez pedig tele van velük. Sara összerakott nekünk egy 8 perces mennyországot, egyszerűen hibátlan. És naná, hogy végigbőgöm az egészet. Nem létezik ennél gyönyörűbb szerelmi történet, és ennek ellenkezőjéről soha senki nem lesz képes meggyőzni! Jönnek és mennek a jobbnál jobb sorozatok az életemben, és bizony, van a Vámpírnaplóknál nagyobb favoritom, hiába imádom a szériát, azonban Steroline ÖRÖK első marad, édes mindegy, mennyi párost fogok még szeretni. Ők valóban lekörözhetetlenek! Mindig is első helyen lesznek! <3

Stefan és Caroline karácsonya

2018.12.24. 08:30, Viki
Címkék: tvd videó

Úgy gondoltam, ezen a szép napon egy picit nosztalgiázós bejegyzést hozok nektek. Egy kicsit különlegeset, ha fogalmazhatok így. Furcsa belegondolni, hogy jövőre lesz két éve, hogy adásba került a finálé. Elég szürreális a számomra, mert olyan, mintha tegnap lett volna. A Vámpírnaplók ugyan nem minden idők legjobb sorozata, de nagyon elöl van a kedvencek listámon, a szívemben pedig nagyon előkelő helyen ücsörög, várva, hogy valamikor újranézzem. :D Mert igen, ez a sors vár a TVD-re, már csak azért is, mert hiányzik Steroline. Candice és Paul karrierjét is figyelemmel követem, minden egyes nap megnézem, mik történnek az életükben éppen, és a legek legjei a szememben, ez sosem fog változni. De!!! Az oldal terén a lelkesedésem picit alábbhagyott. Nem miattuk, félreértés ne essék! Lekörözhetetlenek, az örök favoritjaim! Ám rájöttem, hogy Steroline hiánya rendkívüli módon depresszív hatást gyakorol rám, legalábbis szerkesztői szempontból. Hiszen én anno legfőképp azért vágtam bele a lapba, mert imádtam a karaktereket, és csak második helyen állt a tény, miszerint a színészek fantasztikusak! A legfőbb mozgatórugó pedig két éve katapultált az életemből. Szóval úgy érzem, nosztalgiaszerűen muszáj róluk is posztolnom párszor (sokszor!), mert hiába vagyok oda Candice-ért és Paulért, a szerkesztői kedvem 80%-át Steroline-ból merítem, akik még mindig a number one sorozatos szerelmespár a listámon. Na, de most jöjjön a bejegyzés lényege. Kicsit karácsonyibb hangulatot akartam teremteni az oldalon, ha már egyszer ma van szenteste, ezért összeszedtem a páros fontosabb karácsonyi pillanatait együtt. Nem sokat kaptak a sorozat folyamán, de mégis azt mondom, ahhoz képest, hogy nyolc évados volt a sorozat, az ő szerelmük pedig igazából a hatodik évadban teljesedett ki, egész jó arányban voltak jeleneteik. Íme, nektek pedig kellemes ünnepeket!

A negyedik szezonos karácsonyi epizód hangulata jócskán a béka hátsója alatt volt. Eleve, ha belegondolok, az alkotók nem bántak túl fényesen a karácsonyi részekkel. Szerintem az összes tragédiával vagy valamilyen sokkoló eseménnyel ért véget. A 4x09 sem kivétel ez alól. Több közös jelenetük is volt az epizód során, én most mégis csak az utolsó diskurzusukat emelem ki. Bár itt még távol álltak attól, hogy egy párt alkossanak, de a fenébe is...szavak nélkül is megértették egymást. Szerintem ez mindig is így volt, már a kezdetektől. Ez pedig elképesztő! Szegény Stefan...itt szembesült azzal, hogy Elena és Damon lefeküdtek. És Caroline-nak még csak kimondania sem kellett ezeket a szavakat. Bár nem vagyok Stelena fan, de annyira sajnáltam itt Stefant, és mindig megkönnyezem a jelenet végét. Minden az arcukra van írva. Hát igen, Candice és Paul is csodálatos színészek!

Akkor következzen a sorsfordító hatodik évados karácsony! Az elején épp a karácsonyi égőket teszik fel, miközben Stefan próbál békülni. De hát mind tudjuk, hogy Caroline Forbes-ot kiengesztelni nem kis erőfeszítést igényel. Nincs is könnyű dolga Stefannak, aki már épp feladná a dolgot, de visszarohan, amikor hallja, hogy Care anyja nincs jól. És ezen van a hangsúly. Már rég kisétált a szobából, de valószínűleg hallgatózott, különben nem reagált volna ilyen gyorsan. Ebből is látszik, hogy valószínűleg kíváncsi volt, Caroline beszél-e róla az anyukájával. Csak hát nem egészen így sült el a dolog...

Szintén ebben a részben kaptunk egy visszaemlékezős jelenetet. Caroline a kórházban ülve mereng a Stefannal való ELSŐ közös karácsonyán. Bizony, a lányok jelenete az első évad idejére tehető, amikor Elena és Stefan már egy párt alkotott. Titkos Télapó volt a suliban, vagyis névhúzással ajándékozták meg egymást a diákok, Stefan pedig Caroline-nak adott ajándékot, amivel a lány nagyon nem volt elégedett. Egy "béna" hógömböt kapott Mystic Fallsról. Aztán visszatérünk a jelenbe, és mit szorongat Caroline? A hógömböt. Ezt pedig Stefan észre is veszi, amikor odamegy hozzá, hogy közölje a rossz hírt...

Egyszerűen nem bírtam ki, muszáj volt még ezt a jelenetet is belepakolnom a posztba. Caroline pont karácsonykor szembesült azzal, hogy az anyukája meg fog halni. Az agydaganatát nem gyógyítja meg a vámpírvér, megműteni nem tudják, a kemo pedig ki van zárva, mert túl gyorsan növekszik a tumor. Istenem, akármikor nézem meg, a szívem szakad meg, amikor azt mondja Stefannak, hogy az orvosok nem ismerik az édesanyját, ha azt hiszik, nem működne a kezelés, hiszen nagyon erős az anyukája és túl fog jutni ezen. Aztán ahogy kétségbeesetten vár megerősítést Stefantól, de igazából már eleve benne van a hangjában az elkeseredés szikrája, szívettépő pillanat. Még Stefan sem bírja nézni, ahogy szenved. Mindig megkönnyezem ezt a jelenetet. De akkor is jó kicsit belegondolni, hogy ő volt ott Caroline-nal ezekben a nehéz percekben.

Amikor már együtt voltak. Azért szomorú, hogy az első közös karácsonyukat, mint pár, külön kellett tölteniük. Caroline odahaza szervezte a karácsonyi bulit, míg Stefan és Damon lényegében az anyjuk gyilkosát keresték rohadt sok mérfölddel odébb. A telefonbeszélgetésük közben is már olyanok, mintha házasok lennének. Vigyorogva nézem mindig, amikor az utamba kerül ez a jelenet. Részben miattuk, részben meg Damon miatt, aki mint mindig, itt is humoránál volt.

És akkor az utolsó közös karácsony... már ettől a szófordulattól is elszomorodom. Még csak nem is azzal van bajom, hogy azért az utolsó, mert véget ért a sorozat. Hanem mert valóban nem lehetett több közös ünnepük, ez pedig lélekölő számomra. Annyival jobbat és többet érdemeltek volna az élettől (ergo az íróktól!). Mindegy, ezen változtatni már csak maximum fanfictionnel lehet (valószínűleg fogok is, ahogy rajtam kívül még nagyon sokan). Viszont még kaptunk a nyolcadik szezonban két nagyon szép közös momentumot a karácsonyi részből. Az elején Stefan épp főz a karácsonyi vacsorára (most jöhet a szívecskés szemű emoji, ugye? :D <3), amikor Care belép a konyhába és megjegyzi, hogy úgy volt lemondják és együtt töltik az utolsó közös napjukat, mielőtt Stefan Cade szolgálatába áll, ám Stefan nagyon édesen felvonultatja az indokokat, amiért muszáj megtartaniuk a családi vacsit. Tündériek! Ha nem tudnám, hogy itt még nem voltak házasok, akkor simán azt hinném, hogy már azok. Nem vicc.

És akkor az utolsó jelenet. Nem egészen úgy alakult a nap, ahogy azt az előző jelenetben elképzelték, és már kevesebb mint 10 percük maradt éjfélig, amikor Stefannak mennie kell az ördöggel kötött alkuja miatt (ha néztétek a sorozatot, tudjátok, hogy nem átvitt értelemben írtam). A férfi a fagyöngy alá viszi Caroline-t, hogy ott csókolhassa meg. Bár a lány azt mondja, bárhol megtehette volna, Stefan válasza az, hogy azt akarta, legalább egy dolog valósuljon meg abból, amit eltervezett. Bár kicsit elterelődik a szó a kilátástalan jövőre, de Stefan szépen visszasodorja a beszélgetést a megfelelő irányba, ezzel elérve, hogy megkönnyezzem a gyönyörű, egyben szívszaggató momentumot.

Caroline: Mit fogsz csinálni?
Stefan: Caroline, kérlek, ne akard, hogy ezt most elmondjam. Csak hadd éljem meg ezt a pillanatot, mivel hét percen belül a karácsony véget ér és minden megváltozik, szóval...hadd legyek itt. Most. Veled.

Ma 9 éve került adásba a pilot!

2018.09.10. 14:05, Viki
Címkék: tvd videó

Gondoltam, vannak évfordulók, amikről érdemes megemlékezni. Ilyen a sorozat legelső részének adásba kerülése is. 2009. szeptember 10-én a CW csatornán debütált ez a sokunk életét megváltoztató sorozat. Én 2010 elején kezdtem el nézni, és nem bántam meg. Gondolom, ezt nem is kell hangoztatnom, hiszen nem véletlenül hoztam létre ezt az oldalt sem. Oké, ez konkrétan egy párossal foglalkozik, nem az egész szériával, de akkor is a TVD az egyik legfontosabb sorozat az életemben, ez pedig sosem fog változni, noha azért vannak ennél nagyobb favoritjaim is. Ettől még előkelő helyen van a listámon, és boldog évfordulót szeretnék kívánni! Remélem, jövőre a 10 évesen lesz valami összejövetel a színészek közt. Tök jó lenne! Íme egy megható rajongói alkotás a sorozatról.

TVD Creation Con 2018 - Panelbeszélgetések

2018.03.16. 12:34, Viki

A Creation Convention-t idén február 9-11. között tartották meg Nashville-ben. Paul volt az egyik vendég, ha minden igaz, akkor "csak" 10-én volt jelen. Ez most mindegy is. Az a fő, hogy kaptunk két videót is különböző panelbeszélgetésekről. Amolyan montázs mindkettő, így 10-11 percben láthatjuk összefoglalva a kb. 40 perces anyagokat. De a semminél ez jóval több, szóval örüljünk neki! Mindegyik panel közös volt Ian Somerhalder-rel, szóval kaptunk egy kis Defan újraegyesülést is, ha úgy vesszük! Érdemes megnézni őket, remek volt a hangulat! Bár ez nem meglepő szerintem! :D

  

Ma egy éve került adásba a finálé!

2018.03.10. 11:47, Viki
Címkék: tvd videó

Elképesztő, hogy repül az idő! Eleve érzékeny vagyok, sőt az érzelgősség mintaképe, de ma aztán különösen! Még mindig emlékszem, milyen aggodalommal vegyes izgalommal vártam ezt a napot. Bár ugye mivel magyar idő szerint csak hajnalban került adásba az epizód, így technikailag nálam csak holnap van az évforduló, de a hivatalos dátum akkor is 2017. március 10.! Oké, nyilván én utána kikészültem teljesen, és nem pusztán azért, mert véget ért a sorozat, de ezt gondolom, mondanom sem kell nektek. Még a mai napig sem emésztettem meg a finálét! Szerintem soha nem is fogom. Mindössze belenyugszom, hogy így alakult, hiszen változtatni nem tudok rajta, aztán majd valamikor csak sikerült elengednem. Steroline ettől még számomra ÖRÖK! Bár bevallom, az oldal iránti lelkesedésem a finálé miatt alábbhagyott, szerintem ez nektek is feltűnt, de ettől még eszemben sincs zárni! Caroline Forbes-Salvatore és Stefan Salvatore mindig a kedvenc karaktereim maradnak külön-külön és együtt is, Candice és Paul pedig számomra a legek legjei! <3 Eszméletlen, hogy eltelt ez az 1 év! Hülyén hangzik, ha azt mondom, boldog évfordulót a sorozatnak, hiszen mégiscsak a befejezést "ünnepelném" így, amihez annyira nem fűlik a fogam, így szimplán csak megemlékezem a szériáról ezzel a lenti kis videóval. Majd valamikor én is tervezek hasonlót gyártani, de nem mostanában. Még nincs hozzá elég erőm. Egyébként ha tippelnem kéne, ezt egy Stelena fan gyártotta, azonban nagyon szép, szóval muszáj volt ezt választanom.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre