Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

6x22 - I'm Thinking of You All the While bővített előzetes

2015.05.09. 23:45, Viki

Először is muszáj megosztanom veletek, hogy az oldal kikerült a G-Portál portálajánlójába! Még mindig nem tudom elhinni, baromi jólesik ez nekem, töredelmesen bevallom, meg is könnyeztem a dolgot, mikor megtudtam, hála a kedves barátaim chatbe írt üzeneteinek. Köszönöm! Ez ad még több erőt folytatni - na nem mintha valaha is zárást terveznék, ez a lap a szívem csücske -.

Image and video hosting by TinyPic

Azt pedig tudom, előbb kellett volna már hoznom a trailert az évadzáróhoz, de túl erős volt a sokkhatás és a rettegés bennem. Már most biztos vagyok abban, hogy rengeteget fogok sírni péntek hajnalban, igyekszem felkészülni rá, amennyire csak lehet. Mondjuk ez az előzetes nem sokat segít. Íme az idei szezon utolsó bővített előzetese, mielőtt hosszú hónapokra kénytelenek leszünk elbúcsúzni kedvenc sorozatunktól. Alatta természetesen lefordítottam az elhangzott mondatokat.

Damon: Mit tettél a barátnőmmel?
Caroline: Fogd meg a kezét, csukd be a szemed. Csak engedd be őt a gondolataidba.
Elena: Jobban ismertél engem, mint bárki más.
Stefan: Ezt nem tudom megtenni.
Elena: Készen állsz erre?
Damon: Készen arra, hogy a következő 60 évet az életemből nélküled töltsem el? Ki az, aki valaha is készen áll erre?

6x21 kivágott epizódképek

2015.05.08. 19:38, Viki
Címkék: tvd 6x21 képek

Image and video hosting by TinyPic

Bár még korábbi epizódképeket is pótolnom kell, de először természetesen a legfrissebb rész kivágott képeivel kezdem. Nagyon sok kép összegyűlt, összesen 220-at tekinthettek meg a fenti ikonra kattintva. Remélem, már megnéztétek ezt az isteni részt, Stefan és Caroline legfontosabb közös jelenete - mint már írtam korábban - az eddigi kedvencem lett, egyszerűen lehidaltam tőlük. Ezek a kivágott képek pedig már csak amiatt is szuperek, mert csak arról a bizonyos jelenetről van kb. 100 pillanatkép megörökítve. Gondolhatjátok, hogy kb. hány percig tartott egy képet lementeni...elárulom, sokáig, mert némelyikben totál elvesztem. Például az, ahogy Stefan Caroline-ra néz...hát, arra szavak sincsenek. Csekkoljátok!

6x21 - I'll Wed You in the Golden Summertime

2015.05.08. 11:18, Viki

Image and video hosting by TinyPic

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Hát...azt hiszem, erre a részre nem voltam lelkileg és idegileg felkészülve. Végig, miközben néztem, csakis azért nem roppantam össze teljesen, mert írnom kellett az élő blogot. Egyébként pár dolog ismét kiesett, így amint lesz hozzá erőm, újra megnézem, de ez egyelőre nem fog összejönni. Túl csodás volt, túl borzalmas volt, túl tökéletesen kiakasztó, sokkoló és még sorolhatnám, milyen volt. Az érzéseim vegyesek. Mármint maga a rész fenomenális volt, de a lelkem összetört. Nem számítottam arra, ami az esküvőn történt. Kb. már mindenre gondoltam, hogy "jaj, majd Lily biztos csinál valamit", de egyszerűen erre a fordulatra nem számítottam. Pedig annyira evidens volt. Na, de egy picit a részről is írok, és igyekszem spoilermentes maradni. A Damon-Stefan utazást imádtam. Igen, mindenki rohadt mérges Stefanra, de valahol teljesen igaza van. És nevezhetjük önzőnek, de én egyetértek vele. Imádom Damont, amiért be akarja venni a gyógyírt azért, hogy Elenával lehessen, de ezzel mindössze az a baj, hogy ő valójában nem erre vágyik. Ő csak Elenával szeretne lenni, de az emberlét nem Damonnek való. Sajnos ez van. Viszont a szerelme Elenával örök! Ehhez kétség sem férhet. A közös pillanataik csodásak voltak, minden egyes másodpercben a könnyeimet törölgettem miattuk. Amit még imádtam, az az Alaric és Elena beszélgetés volt. Azon kezdtem el először sírni a rész alatt. El ne felejtsem, hogy Jo és Alaric az egyik legédesebb páros, akiket valaha láttam. Tündériek. És annyira megérdemelnék a boldogságot. Éppen emiatt akadtam ki legelőször a végén. Azzal, hogy Liv visszajött, úgy érzem, Tyler és ő is megkapnak egy amolyan búcsúféleséget. Tudom, hogy már szakítottak, de akkor is. Ha belegondolok, Tyler meg közte volt azért szerelem. Ha már Tylerről és a szerelemről van szó: alig hittem el, hogy két ennyire fontos Caroline-Tyler jelenetet is látni fogok. Volt egy kis Forwood-nosztalgia. De az, hogy Stefant Tyler mindkét alkalommal szóba hozta, hát meg kell ölelni a srácot ezért. Caroline szinte az egész rész során tagadta mindenki előtt, hogy Stefan a pasija lenne meg ilyesmi, illetve kerülte őt, pedig Stefan telefonon is felhívta, aztán az esküvőn is folyton elszaladt előle, de végül Stefan elcsípte őt és megtörtént a beszélgetés. Az a momentum, amitől végig rettegtem, hogy biztos halálra fogom bőgni magam, mert összeomlok teljesen. Hát...végül is a sírás megvolt, csak nem éppen a negatív értelemben. Többet nem mondhatok, de azt még hozzáteszem, hogy az egyik legfantasztikusabb Steroline jelenet volt, amit a 6 évad során láttam. Eget rengetően csodás volt! A rész vége full spoiler, de már írtam róla annyit, hogy engem teljes sokkhatásként ért.

ALARIC ÉS JO NAGY NAPJA - Alaric és Jo esküvőjének napja van, Elena és Bonnie igyekeznek segíteni a stresszes Jo-nak a végső simításokban. Miután Stefan felfedezi az életet megváltoztató titkot, melyet Damon rejtegetett előle, autókázni viszi testvérét, és új szemléletet ad a bátyja közös jövőjének Elenával. Máshol: mikor Caroline visszatér Mystic Fallsba azután, hogy megbirkózott az érzelemmentes tombolásának következményeivel, először a barátaitól kér bocsánatot, és elhatározásra jut az ő és Stefan együttlétének kilátásait illetően. Végül, mikor Bonnie-t Lilyvel kapcsolatos élénk rémálmok kezdik el gyötörni, Matt segítségét veszi igénybe, hogy legyőzze a nőt.

6x21 - I'll Wed You in the Golden Summertime produceri előzetes

2015.05.08. 00:07, Viki

Na jó, üssetek le. Tudom, hogy azt ígértem, leállok a frissítéssel mára - bár ha úgy vesszük, ezt még tegnap ígértem -, de amint elküldtem az előző hírt, twitteren és youtube-on szemben találtam magam némi újdonsággal. Kevesebb mint 2 óra múlva kezdődik a TVD rész, melyhez pár perce kiadták a produceri előzetest. Ismét van benne 1-2 új jelenet, Julie-ék mondandója szerint pedig baromi jó epizódra számíthatunk!

Illetve a drága jó rendező úr, Michael Allowitz megosztott velünk egy 6x21 forgatási képet kedvenc párosunkról, melyet látva majdnem felsikítottam. Azt nem tudom, hogy jelenetből van-e fotózva vagy Paul és Candice éppen szüneteltek egy kicsit, mikor lekapták őket, de annyi bizonyos, hogy isteni ez a fotó! A galériába már fel is töltöttem. Egyelőre ez az egy forgatási kép van fent a 6. évados albumban, de nem sokára bővítem. Mindössze egyszerűen nem bírtam magammal, muszáj megosztanom veletek is a képet! Egyébként ezzel a szöveggel tette közzé.

BTS Steroline - imádom őket

Image and video hosting by TinyPic

TV Guide: Caroline és Stefan megkapják a boldog befejezést?

2015.05.07. 23:35, Viki
Címkék: tvd cikk hír

A mai frissözön végére pedig egy új cikket tartogattam, ami tegnap jelent meg a TV Guide oldalán, a 6x21-ről és a 6x22-ről is olvashattok benne. Ami pedig az évadzáróra vonatkozik - utolsó bekezdés lesz az -, attól odáig lesztek, azt hiszem. Én biztosan. Konkrétan az éltet. Az egész cikket fordítom.

A csütörtöki TVD rész egyaránt tartogat jó és rossz híreket a Stefan és Caroline rajongóknak.

Kezdjük a jó hírekkel: Caroline visszatér régi önmagához, átveszi az irányítást Jo esküvője felett, mikor a nő tervezője kihátrál. A rossz hír? Most először kell szembenéznie Stefannal, mióta újra van embersége, és a beszélgetés, ami következik, nem ölelésekben és csókokban ér véget.

Mikor Stefan játszik Caroline-nal, mely során feltüzeli őt, a lány listázza az összes rossz dolgot, ami azóta történt vele, hogy belezúgott Stefanba. Ajjaj! De van remény! Az évadzáró végére Stefan egy szívet megdobogtató beismerést tesz, ami arra készteti Caroline-t, hogy ismét gondolja át. De már túl késő?

Jó, az utolsó mondattól kiakadhatnánk, de szerintem nem kell. Úgy érzem, az évad végére minden rendbe jön. Muszáj ebben hinni. Jó szórakozást a mai részhez, holnap természetesen a szokásos hosszabb-rövidebb elemzésemmel és a szinopszissal mellékelve hozni fogom az elérhetőségi linkeket. Ha pedig éjjel 2-kor még ébren lennétek és nézitek a részt - vagy nem tudjátok nézni valami miatt -, csatlakozzatok a szokásos élő blogomhoz. Szép estét!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.