Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

TVD nap és képadag

2015.04.16. 19:35, Viki
Címkék: tvd képek hír

Nos, el sem hiszem, hogy végre elérkezett ez a nap! Amerikai idő szerint ma este 8-kor - ez nekünk hajnali 2, ha minden igaz, de majd szemfüles leszek, nehogy lemaradjak róla, ugyanis élő blogolni fogok a tumblr oldalamon közben! - elkezdődik a 6. évad 18. része, amire már több hete várunk. A jó hír, hogy most már az évadzáróig egy hét szünet sem lesz, minden csütörtökön/pénteken egy újabb epizóddal örvendeztetnek meg bennünket. Az alkotók nem kevés üzenettel dobálnak minket a Twitteren, néhányat lefordítok, hogy ti is elolvashassátok. Én egyre jobban felpörgök, pedig reggel még azt hittem, úgysem tudok majd fent maradni az éjjel...bár én mindig ezt gondolom, és mégis ébren vagyok már a 6x06 óta, mióta az élő blogot vezetem! Szóval nem lesz gond. Na, de kezdjünk is hozzá.

Akinek a mai rész történetét köszönhetjük, az Matthew D'Ambrosio. Nem rég feltöltött a twitterére egy képet az epizód forgatókönyvének borítójáról, amin az ő neve is olvasható, és ezt a szöveget mellékelte hozzá.

A ma esti vadonatúj TVD-ben: Reggeli! Egy hajó! Karaoke! Áldozatok! Én is részben felelős vagyok azért, ha szereted/utálod!

Matthew ezzel csak még inkább felcsigázott, alig várom, hogy végre elkezdődjön. Erre a tweetjére írtam neki, és el sem hittem, mikor válaszolt. És nem is akármit!

@SterolineLight: Meg fogok halni! Úristen, ez az epizód több mint tökéletes lesz! A Steroline szívem nagyon (nincs) felkészülve! #KaraokeÉsEgyebek
@drmattdambrosio: Kérlek, csak este 9-ig tartsd vissza a haldoklást vagy amíg befejezed a ma esti TVD részt.

Először fel sem fogtam, hogy válaszolt, csak miután ez eljutott a tudatomig, azután röhögtem fel hangosan. Ebből én arra következtetek, hogy a Steroline pillanatokért megéri életben maradni legalább az epizód végéig. A következő író, aki még közzétett egy bejegyzést a mai résszel kapcsolatban, az Rebecca Sonnenshine.

Lily reggelit készít, Enzo mesét mond, Stefan és Caroline pedig nagyon rossz vámpírok az új TVD-ben ma este!

Én élvezem látni, ahogy érzelmek nélkül tombolnak a drágák, meg Candice színészi alakítása fenomenális, de tény és való, hogy már nagyon szeretném visszakapni az érzelmes énjüket. Szerintem a mai részben ez esélytelen, de lehet, Caroline jövő héten már visszakapcsol. Bizakodó vagyok. Az Entertainment Tonight riportere, Leanne Aguilera a tegnapi nap folyamán ezt csiripelte a Twitteren.

Felhívás minden TVD rajongónak! Holnap az ET számára le fogok ülni Candice Accola-val beszélgetni a Mystic Falls-szal kapcsolatos drámáról. Küldjétek el nekem a kérdéseiteket!

Én már küldtem pár Steroline-ra vonatkozó kérdést, remélem, kapunk némelyike választ. Azt nem tudom, hogy a ma készülő ET interjúról videó is készül-e vagy "csak" szöveges formában tudunk majd hozzájutni, de annyi bizonyos, hogy Candy a tegnapi nap folyamán a Fanstangnek adott interjút, három tűrhető mindőségű BTS képet is kaptunk, melyek alapján nem sokára egy fantasztikus videóinterjúra számíthatunk! Én már nagyon várom, hogy lássuk, CandyCola gyönyörű a képeken, és remélem, Steroline is szóba került tegnap, meg majd ma is, bár ebben nincs okunk kételkedni.

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

Azt muszáj megemlítenem, hogy ugyebár Candice és Paul is már több napja befejezték a forgatást, de a 6. évad forgatási munkálatai hivatalosan csak tegnap zárultak le, ahol a jelenlévő stábtagok még egyszer utoljára elköszöntek Nina Dobrevtől és Michael Trevinotól, akik kiszálltak a szériából. Hiányozni fognak, de hiszem, hogy sikereket érnek el a jövőben is! Most pedig térjünk rá Paul tegnapi programjára. Nem sokat tudunk a napjáról, de annyi bizonyos, hogy ő és Phoebe a barátaikkal töltöttek el némi időt, két kép is ezt bizonyítja.

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

A tegnapi nap folyamán Nina Dobrev és Annie Wersching is posztoltak egy-egy olyan képet, ami számunkra igencsak fontos. Nina egy polaroid kollázst töltött fel, ami az utolsó napokra, a végső pillanatokra emlékezteti őt és minket. A képen Michael Trevino, Zach Roerig, Kat Graham, Nina és természetesen a mi Candice-ünk sem hiányozhatott a fotóról, Nina, Kat és az ő barátsága igencsak erős, ez a tegnapi posztomat olvasva is látszik, azok a búcsúszövegek helyettem is beszélnek. Na, de a képek, illetve az Annie által közzétett képhez írt üzenete.

Még egy nap az új TVD-ig! Mit gondoltok, hogy alakul #MamaSalvatore és Stefan nagy találkozása? ;) #alternatívvitarendezés #nyusziarc

Image and video hosting by TinyPic

Végül pedig Candice is tett fel az Instagramjára három új képet, melyek egy kosármeccsen készültek tegnap, amire egy barátnőjével ment el. A mellékelt üzeneteit sorrendben fordítom. Az biztos, hogy jól érezték magukat, ennek pedig nagyon örülök. Élvezze is ki a vakációt, amíg nem kezdik a 7. évad munkálatait.

Csajos este, játék arc. #lakers

Tutira nem a feneküket nézzük. #csajoseste #lakers

A mi "játékra összpontosított" arcunk. #időtúllépés #utazás #személyihiba #csajoseste

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

Képáradat

2015.04.15. 18:55, Viki
Címkék: tvd képek hír

Az elmúlt 1-2 napban bőven kaptunk új képeket a színészektől és az alkotóktól. Már tegnap el szerettem volna hozni nektek a képeket, de mint már írtam, nem volt hozzá lelki erőm. Pláne, miután elolvastam némelyik igencsak zsebkendőért kiáltozó, szívszaggató üzenetet. Candice is sikeresen könnybe áztatta a szemeim, azonban kivételesen Nina Dobrev és Kat Graham sorait olvasva sikerült konkrétan zokognom. Nina távozása még mindig érzékenyen érint. Minden fontosabb üzenetet, amit a színészek megosztottak velünk, lefordítom nektek, hogy lássátok, miért is törött el nálam a mécses. Készüljetek, nem kevés képet kaptunk!

Az első képen Candice-t és a TVD család egyik tagját, Brandi Lindsey-t láthatjátok, ami Candy és Brandi utolsó forgatási napján készült. Lejjebb elolvashatjátok Brandi üzenetét, amit a képhez mellékelt. A második fotót pedig a fantasztikus Matt Davistől kaptuk, ami #AKívülálló hashtaggel érkezett fel a színész Instagramjára, Ninára utalva, aki a kép közepén nagyon édesen vigyorog, miközben Candice és Zach Roerig a telefonjaikat bújják.

Ez egy lezárás számomra és e különleges barátom számára! Egy újabb évad vár kifejtésre! #ImádomŐt #Aranyszívű #Pápá6.évad #TVDcsalád @craccola

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

A sorozat boszija, Kat Graham is megajándékozott bennünket egy csodás fotóval, melyen a három bűbájos leányzó látható. A szöveg pedig, amit hozzá írt, hát...számomra könnyfakasztó.

Az elmúlt hat évet az életemből ezzel a két nővel töltöttem. Annyi változás az életben, annyi mérföldkő. Tegnap leforgatni trióként az utolsó jelenetünket az egyik legszívszorítóbb és leggyönyörűbb dolog, amit valaha tapasztaltam. Hálás vagyok nekik, akárcsak Julie Plec-nek és Kevin Williamson-nak, amiért összehoztak minket, idegeneket...sosem lesz másik annyira egymáshoz közelálló szereplőgárda, mint a miénk. A fotós @chrisgrismer #TVD

A sorozat rendező-producere pedig, akinek Kat megköszönte a fotózást, szintén feltöltötte az Instagramjára ezt a képet, mégpedig ezzel a szöveggel.

Mindig csodás dolgozni látni ezeket a tehetséges nőket. #tvd #tvdfinálé

Image and video hosting by TinyPic

Most jöhetnek a mi drága Candice-ünk képei. Hármat is hoztam, melyeket az Instagram oldalára töltött fel. Sorban, egymás alá lefordítom, melyik képhez mit írt kedvencünk. Amúgy van egy negyedik kép is, de azon Candy nincs rajta, így nem teszem fel ide, viszont ide kattintva eléritek a bejegyzést. Bizony, Candice az egyik kedvenc előadóját hallgatva már megkezdte a vakációját.

A fenébe is, egy jó férjecskét kaptam! Megállás az utolsó forgatási napomon a rózsákat megszagolni, @joekingseco-nak köszönhetően. #iszonyúhálás #olyanhosszú6.évad #nemsokáratalálkozunk7.évad

2009-től az 1. évadtól...

2015-ig, a 6. évadig. Az élet micsoda egy őrült, gyönyörű, bolondos utazás.

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

A végére pedig a sorozattól hamarosan búcsúzó Nina Dobrev által adott fantasztikus képeket és a zokogásba taszító üzeneteit tartogattam. Van egy kép, ami ugyanaz, mint amit Candice is feltöltött, mindössze más szögből lett fotózva. De azért azt is elhoztam. Na meg Paulról is kaptunk egy képet, aminek szintén nagyon örülök. Készüljetek, én tényleg kisírtam a szemem Neens sorait olvasva. Na meg az a kép, amin mindhárom lány sír...ott végem van.

Épp most fejeztem be az utolsó Stefan és Elena jelenetem forgatását a csodálatos Paul Wesley-vel. Őrület. Annyi érzelem. Elvesztem a szavakban. #Stelena #TVDCsalád #PolaroidSorozat

Oké. Hivatalosan szétestem. Nem titkolom többé. Ez a nap tele van búcsúzkodással. Még van 2 forgatási napom, mielőtt lezárom a TVD-t. Azonban ez egy hivatalos lezárás Caroline-nak, Elenának és Bonnie-nak. Befejeztem a forgatást ezzel a két gyönyörű, vicces, édes, pimasz, elképesztően tehetséges és imádnivaló hölggyel... Candice Accola, Kat Graham. Teljes szívemből és lelkemből, örökkön-örökké szeretlek titeket.. #TVDCsalád

Úgy érzem magam, mint egy hal, amit lecsaptak, annyira puffadt és dagadt vagyok az egész napos sírástól. Az öröm és bánat könnyei. Keserédes. Annyi emlék. Micsoda utazás... #TVDCsalád Nem lehetek elég szerencsés és hálás ezért az élményért, és hogy ti az életem részei vagytok. Ahogy CandyCola szokta mondani, ezt nem lehet kifejezni... #Áldott

#PolaroidSorozat Miss Candice Accola-val. #színfalakmögött a tegnapi forgatásról. #TVDCsalád

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

Új modul

2015.04.14. 23:49, Viki
Címkék: oldal tartalom modul

Már egy ideje nem hoztam tartalmi frisset, így most beleástam magam egy új modulba. Most is, akárcsak a múltkor, több modult készültem létrehozni, de ez annyira hosszú lett, hogy most egyszerűen nincs erőm egy újabbnak nekiállni. Majd holnap lehet, folytatom a tartalom bővítését. Nem ártana, mivel elég kevés érdekességet tudtok olvasni. Csak az vigasztal, hogy legalább a legújabb híreket egészen gyorsan elhozom nektek. Viszont a héten tényleg beleásom magam a modulozgatásba. Addig is a Karakterek menüben a közös részbe alkottam egy regény hosszúságú modult, remélem, érdekesnek fogjátok találni: Mindenki Steroline shipper.

Ma kaptunk új képeket a színészektől, és el is akartam hozni őket, de nem volt hozzá hangulatom, ugyanis nem kicsit sírtam a képek láttán, na meg a melléjük írt szövegeket olvasva. Majd holnap délután elhozom nektek, ígérem.

Forgatási képek és apróságok

2015.04.13. 21:29, Viki
Címkék: tvd képek hír

Mai utolsó frissem következik, és akkor azt hiszem, ma ténylegesen kitettem magamért. Már nem érzem az ujjaim, de sebaj, folytatom. Három nap múlva visszatér kedvenc sorozatunk, vele együtt pedig a kedvenc párosunk. Több alkotó és színész is gyilkos karaoke-ként emlegeti a részt, így most már annak sem lehet kétsége, hogy újabb éneklés lesz, aki eddig esetleg nem bízott a dologban. Bár ezt erősen kétlem, mert már a részt promotáló videóban is láthattunk egy mikrofont Caroline kezében, még ha csak kis időre is. Plusz egy újabb bizonyíték érkezett a sorozat egyik írójától, Neil Reynoldstól.

@mysterolinheart: Leírnád Steroline-t egy szóval, kérlek? (18. rész)
@NeilArrr: Benatar.

Ezt először sokan nem értettük, bár nekem rémlett ez a szó valahonnan. Nos, még múltkor - vagyis úgy kb. 2 hónapja - Candice posztolt egy forgatási videót egy karaoke pultnál, ahol a gépről le lehetett olvasni a dalszöveg egy részletét, bár minősége miatt nem voltunk biztosak benne, de a Hit Me With Your Best Shot dalra tippeltek a rajongók. Nos, ez beigazolódni látszik. Ugyanis ezt a dalt eredetileg Pat Benatar énekli. Ezen felül a 6. évad 21. részének rendezőjét, Michael Allowitz-ot kérték meg, hogy mondjon valamit Steroline-ról is, mikor válaszolgatott a rajongóknak pár órával ezelőtt.

Megosztanak egy pillanatot a 6x21-ben.

A válaszából sokan arra következtetnek, hogy mindössze egy Steroline-jelenet lesz az utolsó előtti részben. Remélem, hogy nem így lesz, de ha mégis, legalább bízom abban, hogy ez az egy közös momentum tökéletes lesz. Mégiscsak Jolaric esküvő lesz, hátha kapunk egy táncot. Remélem. Az Enzót játszó Michael Malarkey megosztotta velünk, hogy most kezdődött el az utolsó forgatási hét, vagyis már csak pár nap van vissza a 6. szezon munkálataiból. Plusz elárulta az egyértelműt is, miszerint a 7. évadot pár hónapon belül kezdik el forgatni. Ma pedig Andy Swift, a TVLine szerkesztője az én kérdésemre is válaszolt twitteren!

@SterolineLight: Talán egy beszélgetés Candice-szel és/vagy Paullal Steroline-ról?
@AndySwift: Semmi sincs beütemezve, de majd informállak.

Ez alapján a TVLine-tól ne számítsunk Wescola interjúkra a közeljövőben, de feladni sem szabad, még változhat a dolog. A poszt végére tartogatom az új forgatási képeket. Az elsőt Annie Wersching posztolta még tegnap magáról és Paulról. Utóbbi még mindig öltönyben, aminek a szemeim csakis örülni tudnak. Ma pedig az Alaricot játszó Matt Davis töltött fel egy csoportképet, amihez #AKívülállók hashtaget használta. A képen Paul és Candice is rajta van, igaz, hogy a szoba két sarkában, erős túlzással. De legalább ott vannak, nem? Rajtuk kívül még fellelhető Ian Somerhalder, Kat Graham, Zach Roerig és Michael Trevino, na meg ott hátul valaki, akit az istennek sem tudok beazonosítani. Ez lehet, hogy csak a fáradtságomnak tudható be, szóval bocsi. A harmadik képet pedig Cornell Willis tette ki pár órája a forgatásról, a fotón Candy és Pdub székei egymás mellett vannak, vagyis az utolsó részben garantáltan el leszünk árasztva Steroline pillanatokkal.

Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic

Q&A - Julie Plec

2015.04.13. 20:38, Viki
Címkék: tvd interjú

Nem hittem volna, hogy ma még fogok frissíteni, de ha egyszer ennyi újdonság van, ráaádsul lehet, hogy holnapig még felgyülemlik pár dolog, akkor jobb ma csökkenteni az adagot, hogy azért még én is bírjam ép ésszel a fordításokat. Először is a tegnapi nap folyamán volt egy kérdezz-felelek twitteren Julie Plec-kel, ahol számos kérdésre felelt, természetesen konkrét spoilereket nem adhatott, de némelyik válaszából következtethetünk dolgokra. Főleg Delenával kapcsolatban válaszolgatott, de azért van egy Steroline-os kérdés, plusz néhány olyan válasz, ami esetlegesen érintheti Steroline-t, és Stefanra vagy Caroline-ra vonatkozó kérdések is voltak, így ezeket fordítom most le nektek.

@becky1701_02: Eléggé kizsigerelve érzem magam, amiért Elena többé már nem lesz benne a sorozatban. Hogy fog működni a TVD a fő karakter nélkül? #összezavarodtam
@julieplec: Ez része a kihívásunknak.

@Nianholic__: Semmi esély rá, hogy a 6. évaddal véget érjen a TVD? Az lenne a legjobb.
@julieplec: Esélytelen. Imádjuk a sorozatot és szeretjük csinálni, még hiszünk benne, hogy vannak elmesélésre váró történetek.

@elenasus: Hozd vissza Klaroline-t.
@julieplec: Ezt most nem tudom megtenni, bocsi.

@cforbesfan: Mindig is jobban rajongtam Caroline-ért, szóval izgatott vagyok, hogy lássam az ő utazását a következő évben! A sorozat többről szól, mint Elena!
@julieplec: Köszönöm, hogy nézed!
@Mercury_Comet: Kivéve a tényt, hogy az egésznek csakis Elenáról kéne szólnia! Ez az ő sztorija, az ő sorozata!
@julieplec: Persze, de van ott 7 másik karakter, akik esetleg hisznek abban, hogy ők is számítanak nektek srácok.

@Fina_Ora: Egyszer volt, hol nem volt, néztem egy csodálatos sorozatot és két gyönyörű személy egymásba szeretett, Stefan és Elena. Aztán mindent tönkretettél.
@julieplec: A sorozat úgy kezdődött, mint egy szerelmi háromszög. A szerelmi háromszög másik darabját fel kellett tárnunk. Elkerülhetetlen volt.

@vampirebarbieQ: A Steroline rajongók szeretnek téged Julie. És nemcsak Steroline-ért, hanem általánosságban a TVD-ért.
@julieplec: Történetesen szeretem Steroline-t, szóval értékelem.

@AllisonArjent: Van esély egy új TVD/TO crossover epizódra? Szeretnék látni egy gyors New Orleans látogatást Stefantól vagy Caroline-tól.
@julieplec: Még nem tudom. Nem döntöttünk még arról, hogy az idővonalaink egyezni fognak-e a 3. és 7. évadban. Az egyik sorozatnak lehet egy nagyobb időugrása.

@opahdobrev: Igazán boldog vagy amiatt, ahogy a sorozat véget fog érni? Mi örülni fogunk? Kérlek, csak ezt áruld el.
@julieplec: Annyira vagyok boldog, amennyire lehetek az adott körülmények között. Ez egy gyönyörű epizód.

@SellsMyBae: Van bármilyen érdekes terved Caroline-nak a 7. évadra?
@julieplec: Igen, feltétlenül. Még csak most kezdtük, de már van néhány jó dolog.

@ForbesKlaroline: Csakis Klaroline, még ha próbálod is elérni, hogy utáljuk.
@julieplec: Tulajdonképpen nagyon szerettem Klaust és Caroline-t, de jelenleg nem lehetnek együtt.

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.