Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Stefan és Caroline karácsonya

2018.12.24. 08:30, Viki
Címkék: tvd videó

Úgy gondoltam, ezen a szép napon egy picit nosztalgiázós bejegyzést hozok nektek. Egy kicsit különlegeset, ha fogalmazhatok így. Furcsa belegondolni, hogy jövőre lesz két éve, hogy adásba került a finálé. Elég szürreális a számomra, mert olyan, mintha tegnap lett volna. A Vámpírnaplók ugyan nem minden idők legjobb sorozata, de nagyon elöl van a kedvencek listámon, a szívemben pedig nagyon előkelő helyen ücsörög, várva, hogy valamikor újranézzem. :D Mert igen, ez a sors vár a TVD-re, már csak azért is, mert hiányzik Steroline. Candice és Paul karrierjét is figyelemmel követem, minden egyes nap megnézem, mik történnek az életükben éppen, és a legek legjei a szememben, ez sosem fog változni. De!!! Az oldal terén a lelkesedésem picit alábbhagyott. Nem miattuk, félreértés ne essék! Lekörözhetetlenek, az örök favoritjaim! Ám rájöttem, hogy Steroline hiánya rendkívüli módon depresszív hatást gyakorol rám, legalábbis szerkesztői szempontból. Hiszen én anno legfőképp azért vágtam bele a lapba, mert imádtam a karaktereket, és csak második helyen állt a tény, miszerint a színészek fantasztikusak! A legfőbb mozgatórugó pedig két éve katapultált az életemből. Szóval úgy érzem, nosztalgiaszerűen muszáj róluk is posztolnom párszor (sokszor!), mert hiába vagyok oda Candice-ért és Paulért, a szerkesztői kedvem 80%-át Steroline-ból merítem, akik még mindig a number one sorozatos szerelmespár a listámon. Na, de most jöjjön a bejegyzés lényege. Kicsit karácsonyibb hangulatot akartam teremteni az oldalon, ha már egyszer ma van szenteste, ezért összeszedtem a páros fontosabb karácsonyi pillanatait együtt. Nem sokat kaptak a sorozat folyamán, de mégis azt mondom, ahhoz képest, hogy nyolc évados volt a sorozat, az ő szerelmük pedig igazából a hatodik évadban teljesedett ki, egész jó arányban voltak jeleneteik. Íme, nektek pedig kellemes ünnepeket!

A negyedik szezonos karácsonyi epizód hangulata jócskán a béka hátsója alatt volt. Eleve, ha belegondolok, az alkotók nem bántak túl fényesen a karácsonyi részekkel. Szerintem az összes tragédiával vagy valamilyen sokkoló eseménnyel ért véget. A 4x09 sem kivétel ez alól. Több közös jelenetük is volt az epizód során, én most mégis csak az utolsó diskurzusukat emelem ki. Bár itt még távol álltak attól, hogy egy párt alkossanak, de a fenébe is...szavak nélkül is megértették egymást. Szerintem ez mindig is így volt, már a kezdetektől. Ez pedig elképesztő! Szegény Stefan...itt szembesült azzal, hogy Elena és Damon lefeküdtek. És Caroline-nak még csak kimondania sem kellett ezeket a szavakat. Bár nem vagyok Stelena fan, de annyira sajnáltam itt Stefant, és mindig megkönnyezem a jelenet végét. Minden az arcukra van írva. Hát igen, Candice és Paul is csodálatos színészek!

Akkor következzen a sorsfordító hatodik évados karácsony! Az elején épp a karácsonyi égőket teszik fel, miközben Stefan próbál békülni. De hát mind tudjuk, hogy Caroline Forbes-ot kiengesztelni nem kis erőfeszítést igényel. Nincs is könnyű dolga Stefannak, aki már épp feladná a dolgot, de visszarohan, amikor hallja, hogy Care anyja nincs jól. És ezen van a hangsúly. Már rég kisétált a szobából, de valószínűleg hallgatózott, különben nem reagált volna ilyen gyorsan. Ebből is látszik, hogy valószínűleg kíváncsi volt, Caroline beszél-e róla az anyukájával. Csak hát nem egészen így sült el a dolog...

Szintén ebben a részben kaptunk egy visszaemlékezős jelenetet. Caroline a kórházban ülve mereng a Stefannal való ELSŐ közös karácsonyán. Bizony, a lányok jelenete az első évad idejére tehető, amikor Elena és Stefan már egy párt alkotott. Titkos Télapó volt a suliban, vagyis névhúzással ajándékozták meg egymást a diákok, Stefan pedig Caroline-nak adott ajándékot, amivel a lány nagyon nem volt elégedett. Egy "béna" hógömböt kapott Mystic Fallsról. Aztán visszatérünk a jelenbe, és mit szorongat Caroline? A hógömböt. Ezt pedig Stefan észre is veszi, amikor odamegy hozzá, hogy közölje a rossz hírt...

Egyszerűen nem bírtam ki, muszáj volt még ezt a jelenetet is belepakolnom a posztba. Caroline pont karácsonykor szembesült azzal, hogy az anyukája meg fog halni. Az agydaganatát nem gyógyítja meg a vámpírvér, megműteni nem tudják, a kemo pedig ki van zárva, mert túl gyorsan növekszik a tumor. Istenem, akármikor nézem meg, a szívem szakad meg, amikor azt mondja Stefannak, hogy az orvosok nem ismerik az édesanyját, ha azt hiszik, nem működne a kezelés, hiszen nagyon erős az anyukája és túl fog jutni ezen. Aztán ahogy kétségbeesetten vár megerősítést Stefantól, de igazából már eleve benne van a hangjában az elkeseredés szikrája, szívettépő pillanat. Még Stefan sem bírja nézni, ahogy szenved. Mindig megkönnyezem ezt a jelenetet. De akkor is jó kicsit belegondolni, hogy ő volt ott Caroline-nal ezekben a nehéz percekben.

Amikor már együtt voltak. Azért szomorú, hogy az első közös karácsonyukat, mint pár, külön kellett tölteniük. Caroline odahaza szervezte a karácsonyi bulit, míg Stefan és Damon lényegében az anyjuk gyilkosát keresték rohadt sok mérfölddel odébb. A telefonbeszélgetésük közben is már olyanok, mintha házasok lennének. Vigyorogva nézem mindig, amikor az utamba kerül ez a jelenet. Részben miattuk, részben meg Damon miatt, aki mint mindig, itt is humoránál volt.

És akkor az utolsó közös karácsony... már ettől a szófordulattól is elszomorodom. Még csak nem is azzal van bajom, hogy azért az utolsó, mert véget ért a sorozat. Hanem mert valóban nem lehetett több közös ünnepük, ez pedig lélekölő számomra. Annyival jobbat és többet érdemeltek volna az élettől (ergo az íróktól!). Mindegy, ezen változtatni már csak maximum fanfictionnel lehet (valószínűleg fogok is, ahogy rajtam kívül még nagyon sokan). Viszont még kaptunk a nyolcadik szezonban két nagyon szép közös momentumot a karácsonyi részből. Az elején Stefan épp főz a karácsonyi vacsorára (most jöhet a szívecskés szemű emoji, ugye? :D <3), amikor Care belép a konyhába és megjegyzi, hogy úgy volt lemondják és együtt töltik az utolsó közös napjukat, mielőtt Stefan Cade szolgálatába áll, ám Stefan nagyon édesen felvonultatja az indokokat, amiért muszáj megtartaniuk a családi vacsit. Tündériek! Ha nem tudnám, hogy itt még nem voltak házasok, akkor simán azt hinném, hogy már azok. Nem vicc.

És akkor az utolsó jelenet. Nem egészen úgy alakult a nap, ahogy azt az előző jelenetben elképzelték, és már kevesebb mint 10 percük maradt éjfélig, amikor Stefannak mennie kell az ördöggel kötött alkuja miatt (ha néztétek a sorozatot, tudjátok, hogy nem átvitt értelemben írtam). A férfi a fagyöngy alá viszi Caroline-t, hogy ott csókolhassa meg. Bár a lány azt mondja, bárhol megtehette volna, Stefan válasza az, hogy azt akarta, legalább egy dolog valósuljon meg abból, amit eltervezett. Bár kicsit elterelődik a szó a kilátástalan jövőre, de Stefan szépen visszasodorja a beszélgetést a megfelelő irányba, ezzel elérve, hogy megkönnyezzem a gyönyörű, egyben szívszaggató momentumot.

Caroline: Mit fogsz csinálni?
Stefan: Caroline, kérlek, ne akard, hogy ezt most elmondjam. Csak hadd éljem meg ezt a pillanatot, mivel hét percen belül a karácsony véget ér és minden megváltozik, szóval...hadd legyek itt. Most. Veled.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.