Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: the100hun

 
Elite

  
  

Jön: -

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Fruzsi {#13}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Rehash - 6x22

2015.05.18. 22:27, Viki
Címkék: tvd rehash videó 6x22

Egész hétvégén nem voltam itthon, ezért nem frissítettem. Most viszont meghoztam a ma megjelent idei utolsó Rehash epizódot, ami különösen hosszú és megható lett. Hét perces a videó, és szinte minden benne van, ezúttal Steroline sem lett kihagyva, hála az égnek! A végén pedig Nina Dobrevtől és Michael Trevinotól búcsúztak el, amin én sikeresen elsírtam magam. Érdemes megnézni a videót! Holnap nekiállok a CW Upfronts és más hírek pótlásának, bőven van elmaradásom, de a napokban mindent pótolok.

6x22 - I'm Thinking of You All the While

2015.05.15. 11:41, Viki

Image and video hosting by TinyPic

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Hát...ez is elérkezett. Az évadzáró. Bár ismét élőben néztem, a könnyeimtől nem sokat láttam. Már az első 10 percet végigsírtam, szóval képzelhetitek, milyen voltam a végére. Azt pedig már most leszögezném, hogy lehetetlen spoilermentesen írni erről a részről, mert akkor csak zagyvaságokat hordanék össze. Szóval, aki nem akarja megtudni, mi van ebben a részben, ne olvassa tovább ezt a posztot, mert bizony feltárok pár dolgot!!!
Na szóval...kezdjük rögtön az első könnycseppet (később pedig könnyáradatot) okozó momentummal. Ott kezdtem el sírni, mikor megláttam Alaricot, ahogy Jo holtteste felett zokog. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez megtörtént. Annyira kegyetlen, hogy Alaric ismét elvesztette a szerelmét, plusz még a babákat is. Ekkora igazságtalanságot, de komolyan. Az írók most tényleg nagyon szemét módon írták ezt meg, bár a drámai hatás kellett, megértem...de ennyire? Aztán ott volt Tyler és Liv. Bár nem a kedvenc párosom, de nagyon szerettem őket együtt, így természetesen itt is sírtam...nem is kicsit. Nem hittem el, hogy Liv feláldozta magát azért, hogy Tyler életben maradjon. Ez annyira durva volt. Alaric részegen is sokkolt, mikor belelőtt Kai-ba, annyira szurkoltam, hogy a srác meghaljon - bár tudtam persze, hogy nem fog, de szép álom volt -. Aztán mikor Ric a saját fejéhez emelte a fegyvert, meghűlt bennem a vér. Azt sajnálom, hogy Tyler nem kapott rendes búcsút. Oké, hogy a színész még visszajöhet, de akkor sem fair, hogy nem volt igazán valódi elköszönés a karaktertől. Bár mikor Elena búcsúzott el mindenkitől - megjegyezném, a leggyönyörűbb jeleneteket kaptuk meg ezek által -, akkor Tylerrel volt egy csodaszép pillanat, azt pedig valamelyest felfoghatjuk szép búcsúnak Tytól. Delenáról hadd ne beszéljek. Megpróbálhatok, de akkor ismét zokogásba fajul a dolog, így csak annyit írnék, hogy ez a páros az egyik mindenem, és lenyűgöző, szívszaggató és szívet melengető momentumokat kaptak, a búcsújuk maga volt a csoda azzal a tánccal, amivel felidézték nekünk az 1. évados legelső közös táncukat. Végül jöjjön Steroline. Bár nem egészen úgy alakult a dolog, mint ahogy azt elképzeltem, de egyszerűen tökéletes volt. Az, ahogy az esküvői káosz után Stefan felsegítette Caroline-t...már ott kész voltam. Meg, mikor a kocsiban Stefanon ébredt fel. Aztán a kórházban az a beszélgetés ütött. Caroline igyekezett megértő barátként viselkedni, és felhozta a lelki társ témát, mire Stefan konkrétan beközölte, hogy Elena nem az igazi volt számára. Szerette, de ugyanakkor ő volt az egyetlen, akivel találkozott, és igazából a bátyjával hozta szorosabb kapcsolatba. Aztán rákérdezett, hogy Caroline azért akar-e távolmaradni tőle, mert azt gondolja, Stefan még nem lépett tovább. Oké, erre normális válasz nem érkezett a lánytól, de akkor is csoda volt ez a pillanat. Stefan annyira vele akart lenni, megőrültem, miközben ment ez a jelenet. Oké, a sírástól is, de természetesen Stefan szavai a padlóra küldtek mindenféle értelemben - amúgy tényleg majdnem leestem a székről -. A legutolsó jelenetükről ne is beszéljünk...az mindent vitt. Stefan olyan szerelmi vallomást közölt Care-rel, hogy még én is pacává olvadtam a könnyeimmel együtt. Elképesztő volt! És bár nagy összeborulás nem volt, de Caroline arca elárulta, miután Stefan elsétált, hogy legszívesebben azonnal visszahívná vagy utána rohanna, de ez nem a megfelelő pillanat. Én pedig megértem. Elena mégiscsak Csipkerózsika-álomba zuhant, nem ez a tökéletes időzítés arra, hogy együtt legyenek. De tudom, hogy ez meg fog változni, mégpedig lehet, hogy hamarabb, mint gondolnánk. Ugyanis a rész egy időugrással ért véget. Nem tudom, mennyi idő telt el, de Matt már zsaruként járta az immár igencsak lepukkant környéket, szóval itt bizony évekről van szó. Steroline-ra bőven lesz esély, akár már a 7. évad 1. részében is. Csak bírjuk ki az előttünk álló hosszú 5 hónapot. Esetleg nézzétek újra a sorozatot, vagy hozzátok be a lemaradást. Most van idő. :D

VISZLÁT, MYSTIC FALLS - Alaric és Jo nagy lakodalmának utóhatásaként a dolgok drámai fordulatot vesznek, mikor egy hívatlan vendég felbukkan, ezzel szörnyű veszélybe sodorva Elenát. Matt tanácsa ellenére, hogy hagyja el a várost és védje magát, Bonnie dacosan a saját kezébe veszi a dolgokat, miután rádöbben, hogy ő maga is egy csavaros terv darabját képezi. Stefan és Caroline egy érzelmi válaszúthoz érkeznek a kapcsolatukat illetően, a Liv-vel való újratalálkozásánál pedig Tyler kénytelen szembenézni egy döntéssel, ami örökre megváltoztathatja az életét. Eközben Lily felelőtlen tetteit látva Stefan rájön, hogy az anyja meddig képes elmenni a "családja" újbóli egyesítésének érdekében. Végül pedig egy lesújtó eseménysorozat után Damon kénytelen meghozni élete legnehezebb döntését.

6x22 - I'm Thinking of You All the While produceri előzetes

2015.05.15. 00:16, Viki

A rengeteg spoiler után pedig szokásomhoz híven elhoztam nektek a betekintő videót, melyben ismét láthatunk új jeleneteket, illetve Julie Plec és Caroline Dries beszélnek nekünk az évadzáróról. Ám mielőtt erre rátérnék, jöjjenek a sorozat íróinak twitter üzenetei, melyeket szintén mindig elhozok nektek. Ezúttal pedig bizony a színészek közül is írtak páran egy rövidke bejegyzést, köztük Paul is. Ha Candice írna valamit, természetesen kibővítem a posztot.

@julieplec: Végre a TVD és a The Originals osztozhatnak egy estén. Este találkozunk utolsó alkalommal Nina Dobrevvel, aztán jövőre minden csütörtökön!

@kevwilliamson: Vámpírnaplók finálé ma este 8-kor a CW csatornán. És ez legendás lesz. Nézzük meg együtt.

@brettwmatthews: Kérlek, csatlakozz hozzánk a ma esti TVD évadzáró alatt. Ez egy korszak vége és az eljövendő dolgoknak egy izgalmas kezdete.

@NeilArrr: Ma este TVD évadzáró! #ViszlátElena #ÓHellóKai

@Young_Brian: Hat éven át dolgoztam a TVD-ben Nina Dobrevvel és folyamatosan le vagyok nyűgözve a ragyogásától és a tehetségétől. Mondjunk búcsút ma este! #TVDfinálé

@drmattdambrosio: Egyszerűen nem tudok várni, hogy meséljek a ma esti TVD évadzáróról. Komolyan. Nehéz leszűkíteni, de szerintem a kedvenc részem az, amikor...

@tfarrell15: Ma este TVD szezonzáró. Minden új kezdet úgy indul, hogy...hát, tudjátok a dalszöveget. #ViszlátElena

@JStoteraux: Készen álltok a durva sírásra? #TVD #ElenaGilbertÖrökké #TVDévadzáró

@Caryshotwife: TVD finálé. Nyelés, zokogás. Ma este szeretet az egész TVD családnak!!

@KatGraham: Ma este van a Vámpírnaplók hatodik évadának fináléja. Óriási lesz.

@iansomerhalder: A Vámpírnaplók 6. évadának fináléja ma este indul! 3 óra! Ez egy hatalmas rész!

@paulwesley: TVD ma este. Finálé. Még nem láttam. De biztos vagyok abban, hogy könnyfakasztó lesz. Viszlát Dobrev kisasszony - találkozunk az ellentétes oldalon.

Szóval a videó. Julie-ék elmondják, hogy ez hihetetlenül keserédes számukra, hiszen ez lesz Nina utolsó része, de azért azt is megemlíti, hogy kielégítő lesz a fanoknak, és a dolognak meglesz a maga szépsége. Az Inside videóban egyébként Steroline pillanatot is láthatunk, mégpedig azt, ahogy Stefan az esküvőn felsegíti a földről Caroline-t. Nézzétek meg, aztán ha gondoljátok, csatlakozzatok majd a szokásos élő blogomhoz a tumblr-ön.

6x22 - I'm Thinking of You All the While bővített előzetes

2015.05.09. 23:45, Viki

Először is muszáj megosztanom veletek, hogy az oldal kikerült a G-Portál portálajánlójába! Még mindig nem tudom elhinni, baromi jólesik ez nekem, töredelmesen bevallom, meg is könnyeztem a dolgot, mikor megtudtam, hála a kedves barátaim chatbe írt üzeneteinek. Köszönöm! Ez ad még több erőt folytatni - na nem mintha valaha is zárást terveznék, ez a lap a szívem csücske -.

Image and video hosting by TinyPic

Azt pedig tudom, előbb kellett volna már hoznom a trailert az évadzáróhoz, de túl erős volt a sokkhatás és a rettegés bennem. Már most biztos vagyok abban, hogy rengeteget fogok sírni péntek hajnalban, igyekszem felkészülni rá, amennyire csak lehet. Mondjuk ez az előzetes nem sokat segít. Íme az idei szezon utolsó bővített előzetese, mielőtt hosszú hónapokra kénytelenek leszünk elbúcsúzni kedvenc sorozatunktól. Alatta természetesen lefordítottam az elhangzott mondatokat.

Damon: Mit tettél a barátnőmmel?
Caroline: Fogd meg a kezét, csukd be a szemed. Csak engedd be őt a gondolataidba.
Elena: Jobban ismertél engem, mint bárki más.
Stefan: Ezt nem tudom megtenni.
Elena: Készen állsz erre?
Damon: Készen arra, hogy a következő 60 évet az életemből nélküled töltsem el? Ki az, aki valaha is készen áll erre?

6x19-22 epizódismertetők

2015.04.23. 16:20, Viki
Címkék: tvd 6x19 6x20 6x21 6x22

Bár kicsit késve, de gondoltam, összeszedem nektek a maradék 4 rész szinopszisait, természetesen a maival kezdve. A leírások alapján zseniális, izgalmas, szívszorító és könnyfakasztó pillanatok várnak ránk, nem szégyellem, nekem a 6. évad az eddigi legnagyobb kedvencem! Bár már leírtam több posztomba is, de nem árt most egy kupacba összegyűjteni azt, ami Steroline-t érinti az adott részben, így a hivatalos ismertetők alatt elolvashatjátok az adott részhez kapcsolódó személyes megjegyzéseimet kedvenceinket illetően. Vágjunk is bele!

6x19 - Because
ELMONDANI NEKI VAGY SEM - Damon küszködik azzal, hogy meséljen-e Elenának a gyógyírról vagy sem, közben felhozza a közös jövő témát, hogy milyen is lehetne, ha nem lennének vámpírok. Ezalatt mindenki igyekszik megállítani az érzelmek nélküli Caroline-t, de nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezték. Máshol: mikor Bonnie rájön, hogy Damon elárulta a bizalmát, saját kezébe veszi az irányítást, ezzel pedig olyan események láncolatát indítja el, melyek következményeivel Damonnek kell megbirkóznia. Végül pedig, miután Enzo kénytelen szembenézni traumatikus múltjával, válaszok után kutat és meglepődik, mikor megtudja az igazat a vámpírrá változásának napjáról.

Bár ebben a szinopszisban Steroline-t nem veszik egy kalap alá, de az előkerült promóvideók és spoilerek alapján mind tudjuk, hogy a mai rész tele lesz az ő közös pillanataikkal. Ráadásul annyira egyértelmű, hogy Stefan szerelmes Care-be!!! Ezt pedig muszáj lesz kiélveznünk, már csak a soron következő két részt nézve is. Én tényleg alig bírok magammal, szeretném végre látni ezt a részt! Plusz a címe is sokat sejtet. Nekem erről az első csókjelenetük jut eszembe, mikor Stefan elmondta, hogy nem amiatt van Caroline-nal, mert a lány édesanyja erre kérte, hanem "azért, mert...", és felsorolta az okokat, majd pedig megcsókolta. Szóval úgy érzem, hogy ez a cím rájuk is illik, és rájuk is utal!

6x20 - I'd Leave My Happy Home for You
A GYÓGYÍR - Mikor Alaric és Jo vonakodva részt vesznek a legény- és leánybúcsújukon, Damon és Elena megvitatják annak az impulzív ajánlatnak a következményeit, melyet a férfi neki tett. Nem biztos abban, hogy mit tegyen, így Elena Bonnie-hoz és Jo-hoz fordul tanácsért, azonban Bonnie nem várt kérdéseket vet fel, melyek aggodalomra adnak okot. Mikor Enzo rájön, hogy Lily elindult a lejtőn, Stefantól kér segítséget, hogy lépjen közbe, mielőtt túl késő lenne. Végül, mikor Mattnek már elege van a városban felbukkanó természetfeletti lényekből, Tyleren vezeti le a dühét, eközben Alaric megfontol egy életet megváltoztató tanácsot.

Hű, a mindenit! Bár sajnos ebben a részben Caroline nem lesz benne, de szerencsére Stefant nem kell nélkülöznünk sem ebben, sem a soron következő részekben. Plusz, ha belegondolunk, Caroline azért nincs itt, mert a mai részben vissza fog kapcsolni - igen, ez tuti -, és a 20. részben "elbujdos", mivel a visszakapott érzelmei felemésztik, na meg a szörnyű tettek, melyeket elkövetett. Viszont az, hogy drága Candice-ünket nem látjuk a 6x20-ban, semmiképp nem azt jelenti, hogy Steroline-mentes lesz a rész. Hiszen az ifjabb Salvatore-tesó szereti a lányt, szóval simán szóba kerülhet a szöszi. Remélem, így lesz.

6x21 - I'll Wed You in the Golden Summertime
ALARIC ÉS JO NAGY NAPJA - Alaric és Jo esküvőjének napja van, Elena és Bonnie igyekeznek segíteni a stresszes Jo-nak a végső simításokban. Miután Stefan felfedezi az életet megváltoztató titkot, melyet Damon rejtegetett előle, autókázni viszi testvérét, és új szemléletet ad a bátyja közös jövőjének Elenával. Máshol: mikor Caroline visszatér Mystic Fallsba azután, hogy megbirkózott az érzelemmentes tombolásának következményeivel, először a barátaitól kér bocsánatot, és elhatározásra jut az ő és Stefan együttlétének kilátásait illetően. Végül, mikor Bonnie-t Lilyvel kapcsolatos élénk rémálmok kezdik el gyötörni, Matt segítségét veszi igénybe, hogy legyőzze a nőt.

Az esküvő és egyéb izgalmas szituk várhatóak ebben a részben. És sajnos eddigi információink szerint mindössze egy Steroline jelenetet fogunk kapni, de remélem, hogy csak félreértelmeztük a rendező szavait. Vagy ha mégis össz-vissz egyetlen egy pillanatot kapunk, akkor remélem, hogy az az egy - ami a leírás alapján a NAGY beszélgetés lesz - igazán ütni fog. Úgy érzem, hogy nem vidám momentumot fogunk látni. Én valamiért arra tippelek, hogy az esküvőn Stefan és Caroline táncolni fognak, és Care ott mondja el neki, hogy nem akar vele lenni. Ugyanis szerintem annyira nem fogja tudni elviselni a gondolatot, hogy bántott másokat, a saját barátait, na meg Stefant, hogy inkább ezúttal ő igyekszik ellökni magától Stefant, pont úgy, ahogy az évad elején a srác tette vele. Tehát nem hiszem, hogy ez a rész boldoggá tesz minket Steroline szempontból, de ha legalább egy táncot kapunk, egy fokkal boldogabb vagyok.

6x22 - I'm Thinking of You All the While
VISZLÁT, MYSTIC FALLS - Alaric és Jo nagy lakodalmának utóhatásaként a dolgok drámai fordulatot vesznek, mikor egy hívatlan vendég felbukkan, ezzel szörnyű veszélybe sodorva Elenát. Matt tanácsa ellenére, hogy hagyja el a várost és védje magát, Bonnie dacosan a saját kezébe veszi a dolgokat, miután rádöbben, hogy ő maga is egy csavaros terv darabját képezi. Stefan és Caroline egy érzelmi válaszúthoz érkeznek a kapcsolatukat illetően, a Liv-vel való újratalálkozásánál pedig Tyler kénytelen szembenézni egy döntéssel, ami örökre megváltoztathatja az életét. Eközben Lily felelőtlen tetteit látva Stefan rájön, hogy az anyja meddig képes elmenni a "családja" újbóli egyesítésének érdekében. Végül pedig egy lesújtó eseménysorozat után Damon kénytelen meghozni élete legnehezebb döntését.

Bár az ismertetőt olvasva Steroline fronton egy életre elveszíthetjük a reményt, bár ez is attól függ, hogyan is értelmezzük a szöveget, azonban mivel a drága rendező úrtól megtudtuk, hogy rengeteg Steroline jelenetet fogunk látni az évadzáróban, így én kezdek megnyugodni. Sőt, úgy érzem, hogy ha csak az utolsó percben is, de minden rendbe fog jönni köztük. Már ha csak a címet nézem, erre utal minden. Természetesen a rész címét nem csupán Stefan és Caroline párosára lehet ráhúzni, hanem minden szerelmespárra (Mindvégig rád gondolok), de ha most őket veszem górcső alá, ez is tökéletesen passzol, ráadásul ahhoz az elméletemhez is, miszerint Caroline ellöki magától Stefant. Hiszen ettől még nem szűnik meg szeretni őt, sőt simán gondolhat rá állandóan. Stefan részéről meg szerintem evidens, hogy Caroline-ra gondol! És még valami, ami ezt támasztja alá, illetve azt, hogy a rész végén minden rendben lesz: véleményem szerint - és a képek, spoilerek is ezt támasztják alá - Caroline is veszélybe kerül az utolsó részre, és Stefan fogja megmenteni, majd pedig rendeződnek a dolgok. Így érzem, és remélem, így is lesz.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon