Steroline

Stefan és Caroline kapcsolata évadról évadra fejlődött és nőtte ki magát előbb barátsággá, majd pedig szerelemmé. Az első évadban Caroline azonnal kiszúrta magának az új fiút az iskolában, flörtölgetett is Stefannal, ám a srác erre nem volt vevő. A történetszáluk a második évadban folytatódott, sőt ott lett kibontva igazán. Mikor a lány is vámpírrá változott, Stefan segített neki megbirkózni a helyzettel, és nagyszerű barátság alakult ki köztük. Stefan a harmadik évadban Ripper lett, így sajnos ők ketten nem sok jeleneten osztoztak, azonban a negyedik szezon sok közös pillanatot tartogatott, és egy egész kicsit már a rejtett érzések is megmutatkoztak, de ez igazán az ötödik évadra nőtte ki magát, ahol Caroline már többször is jelét mutatta féltékenységnek. A hatodik szezonban végre Stefan szeme is kinyílt, és rájött, érez valamit a legjobb barátja iránt. Sajnos az időzítéseik sosem voltak tökéletesek, bár elcsattant az első csók, különböző körülmények hatására mindketten kikapcsolták az érzelmeiket, majd pedig érzelemmentesen egymásnak estek, és az első együtt töltött éjszakájuk is megtörtént. Előbb Stefan, később pedig Caroline is visszakapcsolták az emberségüket. Az évad végén Caroline időt kért, és Stefan elmondta neki, hogy várni fog rá. A hetedik évad legelső részében elcsattant a második érzelmes csók. Sajnálatos fordulatok miatt az évad felénél elváltak útjaik, de a viszontagságok ellenére a szezon végén újra egymásra találtak. A nyolcadik évadban néhány résznyi boldogság (és igen, eljegyzés) után Stefan újból Ripper üzemmódba váltott. Végül emberré vált, kis évődés után ismét megkérte a vámpírlány kezét, majd pedig feleségül vette élete szerelmét. Azonban nem élvezhették férj-feleség felállásban a közös életüket, mert a fináléban Stefan feláldozta magát mindenki más boldogságáért. Bár szemtől szemben nem sikerült elmondani, de mindkettejük üzenete eljutott a másikhoz, miszerint örökké szeretni fogják egymást. Caroline pedig biztos benne, hogy még találkoznak majd. Tény, ez nem az a nagyon boldog befejezés, amire vágytunk, de attól még, akárhogy nézzük, akkor is endgame!

Többet akarsz?

 
Family



  

Ide a barátaim oldalai kerülnek ki!

Jön: littlemix.hu

 
Elite

 Image and video hosting by TinyPic Image and video hosting by TinyPic
   
 Image and video hosting by TinyPic  Image and video hosting by TinyPic
 

A cserekérés szünetel!

 
Chat


 
Információk

Szerkesztő: Viki
Design: Rose {#11}
Egyéb kód: Efruse
Téma: Steroline (Stefan & Caroline)
Nyitás: 2015.04.02.

Az oldal nem áll kapcsolatban a színészekkel, sem a sorozat alkotóival, ez csak egy rajongói lap! Minden gyűjtés és fordítás saját!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Home

Candice legújabb fotósorozata + The Originals premierdátum

2018.01.09. 11:35, Viki

Már decemberben megjelent Candice-nek egy közös fotósorozata a Vámpírnaplók Vicki-jével, vagyis Kayla Ewell-vel, nemsokára azt is elhozom nektek. Most azonban a személyes favoritomat töltögettem fel nektek, konkrétan az Inconnu fotósorozatot. A közös fotózást követően nem gondoltam volna, hogy lesz a színésznőnek még egy különálló fotósorozata is, erre tessék! Decemberben részt vett egy másikon is, amiből azóta rakosgatja fel nekünk a szebbnél szebb képeket a közösségi oldalára. Összegyűjtögettem mindegyiket, (eddig) összesen 20 képet kaptunk, de van rá esély, hogy lesz még több. Természetesen akkor az album bővülni fog a galériában. És ha már galéria: lassan 3 év után lecseréltem ott a designt! A kód Efruse oldaláról van, a béna kis fejlécet meg gyorsan összedobtam. Kellett már az újítás! Nos, csekkoljátok a képeket, mert elképesztően gyönyörű rajtuk kedvencünk, nekem speciel ez a favorit fotósorozatom róla jelenleg! <3

Plusz a napokban megtudtuk, mikor veszi kezdetét a The Originals ötödik, egyben utolsó szezonja, amiben ugyebár Candy visszatérő szereplő lesz! Kiírhatnám külön posztba is, de úgy gondoltam, túl kevés az infó ahhoz, hogy megérje különálló bejegyzést "fecsérelni" rá.

A premierdátum: 2018. április 20.

Vagyis még pár hónap, és láthatjuk az eredeti vámpírok történetének végső szakaszát! Aztán remélem, lassan Candice bejelenti, hogy lesz filmje vagy sorozata, mert szeretnék kiugrani a bőrömből!

Candice leforgatta a The Originals fináléját

2017.12.29. 12:01, Viki

Bár itt az oldalon nem számoltam be a hírről külön, mert épp a "nincs életerőm, sem kedvem szerkeszteni" korszakomat éltem, de bizonyára már sokan értesültetek arról, hogy Candice benne lesz a Vámpírnaplók testvérsorozatának utolsó szezonjában. Először úgy tudtuk, mindössze egy epizódban bukkan fel Caroline Forbes karaktere, ám Candy több forgatási napon is megjelent bizonyos időközönként, aztán meg is lett erősítve, hogy visszatérő vendég lesz az eredeti vámpírokról szóló szériában. A legtöbb jelenete pedig Joseph Morgannel, vagyis Klausszal lesz. Bevallom, először nem örültem ennek, de az a fő, hogy újra láthatjuk Candice-t a képernyőnkön. Az IMDb oldala szerint a 13 részből négyben benne is lesz kedvencünk! Ők konkrétan az évadnyitót, a hatodik részt és az utolsó kettőt írják. Szerintem hihetünk az infónak, hiszen a nyitóepizód már rég meg lett erősítve, arról pedig videókat kaptunk, ahogy Candy forgatja a finálét. December 14-én volt az utolsó forgatási nap, aznap rengeteg kép és felvétel került fel a netre. Majd összeszedem a fotókat, most két videóval szolgálhatok első körben. Ha engem kérdeztek, ezek már az utolsó jelenetek lehetnek, mert nagyon olyan a hangulata. Hogy örülök-e annak, hogy Klaroline jelenet van a képembe nyomva? Nem igazán. Elsőre be is pánikoltam a videók és a fotók láttán, de azzal nyugtatom magam, hogy nem tudjuk, miről van szó, és simán lehetnek csak barátok is. Annak mondjuk örülnék. A Klaroline barátsággal nem lenne semmi bajom. Csak hát elég bensőségesnek tűnik nekem az egész. Az, ahogy nézik a festőt, miközben dolgozik (apropó, ez egy párhuzam Klamille párosára...nem tesz boldoggá, hogy "elcsórták" tőlük, bááár...van egy elméletem, és ha az igaz, akkor egyáltalán nem bánom ezt a lemásolást), illetve az, ahogy Caroline kézen fogja a második videóban. Nem is tudom, mit gondoljak. Majd meglátjuk. A premier tavasszal lesz, és nem tudom, hogy tervezik leadni a részeket, de ha hasonlóképp, mint a negyedik évadot, akkor júniusban kerül adásba az utolsó epizód. Csak győzzük kivárni! Nem akarok gonosz lenni, hiányozni fog a The Originals, de rohadtul szeretném tudni, hogy a végén lesz-e utalás Steroline endgame-re. Félre ne értsetek, nem szeretném, hogy Care meghaljon, csak ha mondjuk túléli az egészet, akkor például lehetne, hogy a nyakában lógó jegygyűrűre ránéz és újra kimondja hangosan az "örökké" szót, ahogy a TVD fináléjában tette. Ezt tudnám értékelni zokogva, és meg lennék elégedve vele. De ha Klaroline lesz együtt, akkor ezzel a húzással Julie Plec nyolc évad gyönyörűen felépített sztorivonalát dobná a kukába...a szívemmel együtt. Szóval légyszi, ne! Na, de elég a személyes véleményből, itt vannak a videók! Vélemény?

Ui.: remélem, jól teltek az ünnepek! :)

  

TVD - 7x14 & The Originals - 3x14

2016.03.01. 09:56, Viki

Torrent | Angol felirat | Magyar felirat | Online

Azt hiszem, életemben nem volt még ennyire összetett egy bejegyzésem sem - és megkésett sem, de nézzétek el, sűrű hétvégém volt, na meg ez a crossover téma is elég kemény -. Először is belinkelem a videókat, melyek a héten elmaradtak - csak a webclipeket tettem ki ugyebár -. Nos, most elérhetitek a TVD új részének bővített előzetesét, illetve a produceri betekintőt. Emellett kaptunk ám hivatalos epizódképeket is. Lent elolvashatjátok a szinopszist, a Bővebben-re kattintva pedig ugyanezt végigjátszom a testvérsorozattal. Szóval, aki kibírja, annak lesz mit olvasnia, ezért előre is bocsi. A részt amúgy Caroline Dries és Brett Matthews írták, Jeffrey Hunt pedig megrendezte. És akkor kezdem a kritikámat:

Annyi impulzus ért a résznek hála, hogy még órákkal a megnézése után is a gondolataimat igyekszem elrendezni. Még mindig csak ülök és bámulok magam elé, a The Originals részt el sem tudom kezdeni, muszáj várnom 1-2 órát. Szóval azt kell mondanom, ez a rész is megütötte a mércét, sőt! Tetszett az egész felépítése, és tudom, nem a végével kéne kezdenem, de meg kell említenem, milyen szépen komótosan vezették át az egészet a testvérsorozathoz. Mármint persze, a crossover már önmagában "kezdetét vette", mikor New Orleansba ért Stefan, de az a bizonyos Klaus-Stefan beszélgetés a kocsiban vezette elő, hogy "igen, ennek a sztorinak még lesz folytatása a spin offban". Na jó, vágjunk bele, igyekszem rövidre fogni, hiszen még az Originalst is meg kell írnom. Szóval...nagyon tetszett Nora és Mary Louise jelenete a boltban, még ha rosszul is végződött a dolog az Arzenálnak köszönhetően. Illetve Mary Lou sem a szívem csücske, de a párost imádom, cuki volt a jelenet, és csak remélni tudom, hogy rendben lesznek. Bár ha belegondolok, simán lehet, hogy meg fognak halni, mivel egyiküket sem láttuk a 3 éves ugrásban még soha. Jaj, mivel is folytassam. Ugyebár volt ott még nekünk egy kellemes Damon-Bonnie-Enzo szál, nem romantikusan értve, mindössze ők kb. végig együtt voltak. A Bamon dinamikáról mindig leírom, mennyire imádom, ebben a részben pedig ismét szembesülhettünk a barátságuk szépségével. Nem tudok betelni velük, Damon aggodalma Bonnie felé megindító volt, és végre láthattuk lényegében az előzményét annak, miért is dönt úgy, hogy koporsóba fekszik, hogy kiszárítsa magát. Tényleg időben csinálták meg a crossovert, hiszen ha már a 3 év múlva lesz lényegében a jelen - úgy tudom, Julie-ék terveznek felzárkózni -, onnantól New Orleansszal nehezen lehetett volna összeegyeztetni az eseményeket. Feltéve, ha NO-ban is időt ugranak. Na jó, ez rohadtul mellékes. Bamon tetszett, jó volt Tylert viszontlátni, bár az apropója a dolognak nem épp pozitív, de legalább itt volt. Bonenzo kicsinál, bár ebben a részben picit haragudtam Enzóra. Oké, valahol megértem őt, de igenis pipa voltam bizonyos döntései miatt. És nem azért mondom, de felröhögtem, mikor Bonnie levágta a kezét. Kibukott belőlem a nevetés, hiszen ezt látva meg nem mondaná az ember, hogy a jövőben szerelmesek lesznek egymásba. Kész vicc. De hát legalább nem mondhatjuk, hogy unalmasan kezdődik a kapcsolatuk kialakulása. Valerie még mindig ronggyá idegesít, nem tehetek róla. Örültem, mikor Damon emlékeztette a maga szarkasztikus stílusában a csajt, hogy Stefannak van barátnője. Caroline és Alaric jeleneteit imádtam, nem is akarom tagadni. A twitter azzal volt tele, milyen gáz már, ahogy ez a "papa" Caroline-ra néz perverzen, de én nem ezt látom, bocs. Én azt látom, hogy egy felettébb vonzó 30 körüli férfi egyre mondhatni szerelmesebben néz Care-re. Merthogy most már lehetetlen is lenne tagadni, Alaricnak tetszik a gyermekei "anyja" és kész. Szerintem édesek, pár részen át szívesen elnézném őket együtt, csak tudjátok, idővel táncoljon vissza szépen a Nagy Ő-höz, Ric meg találjon egy kedves halandót. A babák amúgy tündériek, az is, ahogy Caroline bánik velük, bár ez nem meglepő. A Klaroline telefonbeszélgetés sokaknál kiverte a biztosítékot, talán kicsit nálam is, de aztán úgy voltam vele, az egész mindössze azért van, hogy kedvezzenek a Klaus-Caroline fanoknak is az írók, és igen, zavarban voltak mindketten, de ez több mindennek is betudható, plusz bocsi, de mindketten másba szerelmesek, mindössze nyilván kissé kínos lehetett telefonálni azután, hogy az erdőben lefolytatott öhm..."akció" után elviekben nem számítottak arra, hogy még találkozni fognak. A beszélgetés amúgy önmagában szép volt, egy Klaroline barátsággal simán ki tudnék békülni. A rész elején látott időugrás is velük kapcsolatos volt, érdekelne, mi lesz Klausszal, miért megy oda az ikrekkel Caroline, hogy őt keresse, és miért mondta azt a bárban dolgozó nő, hogy már 3 éve senki nem látta Klaust. Mi a fene?? Stefanért egyébként megszakad a szívem, az előző részben nagyon odacsapott, mikor Care a telefonba sírva mondta, hogy miért mindig Stefannak kell pórul járnia. Milyen igaz, szegény tényleg mindig "belövi a hős sérót", aztán megszívja valaki más helyett. Damon bűntudata is tetszett nem mellesleg, szépen megfogalmazta az idősebbik Salvatore, hogy miatta történt a dolog. Stefanra visszatérve imádtam a New Orleans-i jeleneteit Klausszal. Eleve Klefant imádom, ők jöhetnek minden mennyiségben. És az is jó, hogy Steroline picit előkerült, még ha közös jelenetük természetesen nem is volt. Mármint Caroline megemlítette Alaricnak, illetve később a telefonba Klausnak, Stefan meg Klausszal diskurált a szösziről. Látszik, hogy szeretik egymást. Mármint Caroline és Stefan. :D <3 Alig várom, mi vár még ránk!

EGY IZGALMAS CROSSOVER A THE ORIGINALSSZAL - Annak érdekében, hogy távol tartsa a bosszúszomjas vámpírvadászt, Rayna Cruzt a Mystic Fallsban lévő barátaitól, Stefan New Orleansba megy, ahol Valerie-től megtudta, hogy van ott egy menedék, ami megvédheti őt. Ott találkozik Klaus Mikaelsonnal, aki gyanakodni kezd régi barátja váratlan érkezésével kapcsolatban az ő városába. Eközben Enzo egy titokzatos szervezet, az Arzenál nevében dolgozik, és előáll egy tervvel Bonnie és Damon számára, amivel megmenthetik Stefant Raynától. Végül miután Caroline megtudja, hogy Alaric úgy döntött, azonnal Dallasba megy az ikrekkel, felajánlja, hogy elkíséri őket az úton és azon kapja magát, hogy a saját Mystic Falls-i jövőjén elmélkedik. Zach Roerig is szerepel.

The Originals 3x14 - A Streetcar Named Desire webclip

2016.02.24. 21:05, Viki

El sem hiszem, hogy lassan itt a péntek, ezzel együtt egy fantasztikus 2 órás crossover. A TVD-ben vezetik fel az egészet, ami aztán a testvérsorozatban folytatódik. Nem hittem, hogy valaha lesz lehetőségem The Originals posztot írni a lapra, hiszen sokáig úgy hitte mindenki, sosem érkezik el a crossover lehetősége - ilyesmire utoljára a TVD 100. epizódjában volt példa, mikor Klaus utoljára Mystic Fallsba tette a lábát -, erre bumm! Meg is jelent a 3. évad 14. részéből egy 50 másodperces jelenet, melyben feltűnik a drága Stefan!!! És természetes, hogy az első és egyetlen mondata ebben a webclipben egy igazi szarkasztikus beszólás. Imádom ezt a pasit! :D És elképesztő együtt látni Klausszal, alig várom, hogy láthassam a részeket! Remélem, tényleg lesz Hayley és Stefan jelenet is, jó lenne végre egy közös pillanat Phoebe-nek és Paulnak! <3

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!